Korlátozottan örülök,
és korlátlanul aggódom

Ráday Mihálynak az Élet és Irodalom hasábjain 2018. augusztus 10-én “Korlátok között” címmel megjelent cikkében írt a Vörösmarty tér tervezett felújításáról-átalakításáról. A hetilapban megjelent írást most fényképekkel illusztrálva-kibővítve közzétesszük, hogy az, aki nem látta a lapban, az is képben lehessen…

Korlátozottan örülök, és ugyanakkor korlátlanul aggódom, amikor olvasom a hivatalos közleményt, miszerint „Szeptemberben kezdődhet a Vörösmarty tér és környékének felújítása”, amiről egyhangúlag döntött a Fővárosi Közgyűlés „tulajdonosi hozzájárulást adva az V. kerületi önkormányzatnak, mint projektgazdának.”

„A főváros a felújítás megvalósításában nem vállal anyagi terheket, a felújítást teljes egészében a kerület finanszírozza belügyminisztériumi támogatásból tervezetten, bruttó 1,6 milliárd forintból.”

„A komplex felújítás elsődleges célja a környező utcákkal egységes arculat kialakítása, a Vörösmarty tér jelenleg is domináló gyalogos forgalmának megtartása, a közösségi tér jelleg fejlesztése, valamint az időszakos vásárok közműellátásának előkészítése.”

Hát hiszen éppen az, amiért ok van aggódni, „az időszakos vásárok” végeláthatatlan sorozata, amik manapság már szinte egész évben ellehetetlenítik e belvárosias terecske normális használatát az egykor városfallal övezett Pest, vagyis a mai Belváros északi (Váci) kapuja és a hozzá csatoltan megépített Lipótváros határán.

„A tervek szerint (…) a teret egyedi, természetes lapkővel burkolják le, valamint megújítják a forgalomtechnikai elemeket, az úttartozékokat – a szegélyeket, a parkolásgátló elemeket, a faverem-rácsokat – és az utcabútorokat. Továbbá korszerűsítik a felszíni vízelvezetést, felújítják, illetve cserélik a közműveket és fejlesztik a megvilágítást is. A téren az egészséges fák megtartása mellett, további fákat ültetnének, illetve a Vörösmarty-szobor körül gyepes felület létesítenének.”

Nem lehet kétséges, hogy az egy időben, a ’80-as évek elején mindent ellepő „viacolor” nevű műkő-, avagy betonelemes burkolatok ideje lejárt. (Megjegyzem már akkor sem szerettem, mikor divatba jött, mindig a természetes kőből készített, avagy abból készíthető burkolatokat igyekeztem népszerűsíteni…) Ma már jogszabály írja elő, mekkora területet kell a városi fák tövében „lélegző” és vízáteresztő burkolattal ellátni, s így biztosítani életben maradásukat. De az a mód, ami az új divat, s már a Rákóczi téren „bizonyította”, mennyire alkalmatlan, az a tömörített anyag, amiről lefolyik a víz, nemhogy befolyna a fák gyökeréhez. A már a millennium idején kihelyezett öntöttvas „faverem-rácsoknál” még nem találtak ki jobbat…

A téren van még egy darab a hagyományos külsejű, zöld-sárga, „Matart” típusú telefonfülkék közül – üvegbe maratott felirattal és országcímerrel, s volt igazi piros postaláda is.

Ha nem is kerültek vissza a térre a millenniumi földalatti lejáratának régen elbontott állomásépületei, de felújították a ’80-as években a két lejáratot a visszakapott, míves oszlopokon álló gömblámpákkal együtt, s kapott szép bronzkorlátot, amibe kapaszkodni lehet.

Itt áll Pest 1. sz. trafóháza, melynek külső kialakítását Wild László, a téren a ’80-as évek közepén lezajlott felújítást irányító építész találta ki: régi várostérkép és régi fotókról készített metszetek díszítik.

Olvashatók rajta a tér összes korábbi elnevezései, láthatók a teret határoló régi épületek. Köztük a lebontott Haas-palota is, amelynek a helyén ma a Fazakas György tervezte üveg irodaház áll a tér Duna felőli oldalán, a Vigadó mögött.

Sajnos nemrég egy új, jellegtelen elosztószekrénnyel silányították az elektromosok ezt a látványt!

A Gerbeaud hibátlanul működik, használja is a tér egy részét, kitelepülnek az asztalai, mint a világ számos kisebb-nagyobb településének gyalogos zónájában másutt is szokás.

A közelmúltban oly népszerű Luxus Áruház már megszűnt, helyén nem nyílt semmi. De a portáljai Tatár Jenő iparművész jóvoltából már vagy húsz éve visszakaphatták összes bronz-díszítményüket.

A Váci utca torkolatát napról napra ellepik a „riksások”, a portrérajzolók, valóban kicsit sok ott a nyüzsgés…

A tér Harmincad utca felőli sarkában állt és áll ma is az az eredeti gázlámpacsokor, ami megmentve, s elektromos világításra alakítva az „Oroszlános kút” közepén magasodik. Ez, amit akár körbeülni is lehet, fontos találkozási ponttá vált az elmúlt három és fél évtizedben.

Van másik „kút” is a téren. Mégpedig a volt pesti Tőzsde-palota, most belül átalakítva „Váci 1”-nek nevezett irodaháznak a tér felé néző, Deák Ferenc utcai oldalában. Wlassics Zoltán alakította ki, aranyló üvegmozaik a háttere és a Széchényi Fürdő előtti dísz-kandeláberek egyikének delfinfej alakú díszítményének mintájára készült a két csorgója, amelyekből folyamatosan folyik az ivóvíz.

Vannak hagyományos formátumú behajtást gátló oszlopok, hulladékgyűjtő kosarak és a szoborcsoport díszvilágítására telepített reflektorok a kis park talajába süllyesztve kaptak helyet, s fölöttük díszes rács segíti a közlekedést.

A tér minden közmű-fedőlapja elegáns, hagyományosan díszített.

Wlassics oldotta meg a „pásztorbot” kandeláberek újragyártását, pótlását és Wild szereltette rájuk a muskátlitartó kovácsoltvas gallérokat. (Az öntőminták újra elkészíttetése, a gyártó kapacitás megteremtése nem volt kis munka, de sikerült.) Vajon mit jelent az, hogy „fejlesztik a közvilágítást”?

Megmaradhatnának a mai lámpaoszlopok, illenek a tér hangulatához… (Megjegyzem: a Buckingham-palota előtt Londonban, vagy akár az amerikai Boston belvárosában gázlámpák világítanak ma is, s bár nem „korszerűek”, megbecsülik őket ma is.)

Egy érdekesség még: a tér felületének egy síkba burkolása előtti kor járdáinak „fecskefarkú” illesztéses gránit járdaszegély-köveit meghagyták, csak lesüllyesztették. Ma is megvannak a viacolorba ágyazottan…

Maróti Géza építész, Kallós Ede és Telcs Ede szobrászok carrarai márványból faragott Vörösmarty-szoborcsoportját 1908. május 24-én avatták a már korábban kialakított kis park közepén. Van pázsit, s néha egynyári virág is (lehetne) a szobor körül, s az is fontos, hogy a mellette kialakított sétaút úgy legyen lekövezve, hogy a kőkockák között átfolyhasson az esővíz, ezzel is segítve a növényzet életben maradását.

(Van, aki a terméskő burkolatoknak ezt a formáját nem szereti, s igaza van. Mégpedig azért, mert valóban nem sima, egyenletes a felülete az így burkolt közterületnek. De ennek kizárólag az az oka, hogy nálunk nincs szakember, aki jól tudná lerakni a kis bazalt-, vagy gránitkockákat. Tessék csak megnézni Prágában, Krakkóban, vagy a Budai Várban az evangélikus templom előtt, ugye, lehet ezt is jól csinálni…)

Négy gyönyörű, öreg platán él itt és egy csemete, meg két hársfa. Szépek, hatalmasak, s talán egészségesebbek, mint társaik a fővárosban. Alighanem jól érzik magukat ezen a helyen.

A tér közepi, a szoborcsoportot befogadó kis parkot gránitszegélybe épített kovácsoltvas korlát veszi körül immár 1899 óta. A fővárosi levéltárban fennmaradt a tér kialakításának a terve, rajta a korlát rajzolatával. Ez kétségkívül útjában lehet ma annak, aki, az Vörösmarty tér négyzetmétereinek bérbeadásából, további vásári bódésításától még nagyobb hasznot remél.

A korlát – a hivatalosan megcsináltatott „értékvédelmi szakvéleményben” leírtakkal ellentétben – eredeti. Természetesen dokumentumokkal is igazolható, hogy a ’80-as évek közepén lezajlott falújító munka során kevesebb, mint 20%-át kellett javítani, kiegészíteni, pótolni. Most is csak javítani kellene ott, ahol szükséges. Ezt a korlátot és az azt befoglaló gránitot féltik ma többen is, akik felhívták a tér tervezett átalakítására a figyelmet!

Örüljünk a tér új burkolatának majd, s bizakodjunk, hogy jellegzetes tárgyai, „utcabútorai” megmaradhatnak, s majd annak is örülhetünk… Talán hozat(hatná)nak majd a pesti Duna-korzón már bevált, kényelmes Buchwald-székekből is néhányat, üldögélhetünk, sétálhatunk mi helyiek és a hozzánk látogatók is itt, s nem terjed tovább a vásári világ ezen a városközponti téren.

Ez a belvárosi terünk a „világörökségi terület” részeként „műemléki jelentőségi terület (MJT)” Budapest szívében. Vagyis különös gondossággal lenne kezelendő! Aggódásom, úgy gondolom, jogos, s pártsemleges… Mint már tudható, a Város-Teampannon Kft. mérnöke, Koszorú Lajos kapott megbízást a tervezésre.

Vajon megmaradhat-e a 120 éves parkrács, avagy korlát, s korlátozható-e Budapest belvárosának további bódésulása?

„A kivitelezési munkák tervezett kezdete szeptember eleje, a projekt befejezésének végső határideje jövő év augusztusának vége.” – olvasom. Vagyis még van egy kicsi, nagyon is kicsi idő arra, hogy átgondolják, mit is kellene, vagy nem kellene változtatni Budapest egyik legfontosabb találkozópontjának arculatán…</br></br>