Press "Enter" to skip to content

SZÁZ ÉPÜLET, EZER TÖRTÉNET

Ráday Mihály: Házak nyilvános titkai 1-2. | Papp Sándor Zsigmond ajánlója

Miután a köztévé egyetlen tollvonással megszüntette a műsorát a tévében, Ráday Mihály az IPM hasábjain lelt menedéket. Ott kezdett mesélni a házak rejtett és látványos értékeiről, vagy épp pusztuló örökségünkről. Felerészben ismert budapesti helyszínekről, felerészben vidéki és határon túli épületekről. A Parlamenttől a marosvásárhelyi Kultúrpalotáig, a műkorcsolyapálya csarnokától a szegedi városházáig.

Fekete Sas, 740 oldal, 9900 Ft

Előbb a hangja fogott meg. Kiskamaszként nem különösebben érdekeltek még a kandeláberek, ballusztrádok és burkolatok, de amikor a királyi tévé képernyőjén felbukkant Ráday Mihály, és megszólalt azon a kellemes, kulturált, szinte ringató, higgadt hangján, valahogy mégis figyelni kezdtem. Lássuk csak, hogy mit nem látnak majd az unokáink.

Azóta se találkoztam még senkivel, aki ennyire össze tudta volna húzni a szemöldökét egy eltűnő kőkút vagy álablak miatt. Szinte én szégyelltem magam a barbár építtetők, a hanyag hatóságok, a nemtörődöm tulajdonosok miatt.

Nem tudom, hogy neki köszönhető-e, de feltűnt, hogy a nyaraláskor készített fotóimon egyre kevesebb a családtag, és egyre több a lenyűgöző épület, impozáns részlet, gyönyörűen felújított kulturális örökség. Ráday műsorából aztán könyvek, filmek, és egy egész szemlélet nőtt ki, ő maga pedig a szó régi, nemes értelmében intézmény lett. A szelíd aggodalom intézménye látható, és olykor láthatatlan értékeink iránt. Műsorát 2010 nyaráig sugározta a tévé: a májusi adás végén úgy búcsúzott el, hogy elmondta, mire számíthatunk a következőben, de az már nem készült el. Szeptemberben úgy nyugdíjazták, hogy még külsősként sem tartottak rá igényt.

 

A málladozó szatmári Pannónia Szálló

Ekkor indította el az Interpress Magazinban (IPM) a Házak nyilvános titkai címet viselő rovatát, amelyben ismert (a Tőzsdepalota – volt munkahelye, a Magyar Tudományos Akadémia székháza, a Parlament, a Gresham-palota) és kevésbé ismert épületek (városházák, kastélyok, templomok, bérházak) rejtett vagy nagyon is szembetűnő értékeiről mesélt. Itthon és a határon túl is. Majd rákacsintott a sors: épp a nagyváradi Fekete Sas Szállodáról készült két részletben írni a lapba, amikor a budapesti Fekete Sas Könyvkiadó megkereste, hogy mi lenne, ha (két) kötetbe rendezné a rovat szövegeit.

Ennek eredményét veheti kézbe most az olvasó. Mintegy 120 cikk és 100 épület/helyszín (a fontosabbakról két részletben mesél) elevenedik meg a gyönyörű, fotókkal, olykor a szerző fényképeivel illusztrált albumban. És ahogy tőle már megszokhattuk, ezekben az „épületnovellákban” (az előszót jegyző Nagy Gergely telitalálata) egyszerre szólal meg a múlt, indázik be a jelen, lépnek színre az egykori építészek és híres lakók, intézmények, kávéházak.

Tapinthatóvá válik az a szellemi közeg, pezsgő kulturális élet, amely az épületet életre hívta, működtette, és néha a vak jelen, amely a maga rövidlátó érdekeivel szétrombolja, beszédes részleteit megsemmisíti.

Nosztalgiaként természetesen gyerekkorom színhelyénél, Szatmárnémetinél ütöttem fel a könyvet, annak is emblematikus szecessziós épületénél, a Pannónia Szállónál. (Nagy fájdalmam, hogy a másik fontos városom, Kolozsvár egyetlen helyszínnel sem képviselteti magát.) És bizony olyan dolgokat is megtudtam, amelyek mellett nap mint nap elmentem. Például azt, hogy a város polgárai ragaszkodtak hozzá, hogy a főteret addig uraló épület (ennek helyére épült a szálló) egyik jellegzetes darabját őrizzék meg. Így mentették át az épület tornyának csúcsdíszét a város másik meghatározó épületére, a 47 méteres tűztorony tetejére.

 

A Szőke Tisza: ócskavasként darabolták fel

Rossz hír, hogy a város legfontosabb háza, a főtér ékköve tulajdonjogi viták (én úgy írnám bűnös tökölődés) miatt mindmáig korhad, mállik, esik szét az egész. A romlást az épület díszes homlokzatát kirajzoló lepel takarja el. Ugyanilyen szomorú (de tényleg, szinte könnyekig megható) a Szőke Tisza, Magyarország egyetlen nagy gőzhajójának pusztulása: végül bontásban érdekelt vállalkozók darabolták fel a benne található fémért. Hasonlóan lehangoló az Operával szemközt málladozó balettintézet kálváriája (ma már elkezdődött a felújítás, luxusszálloda költözik az épületbe). De akadnak vidámságra is okot adó példák: a talán mégis megmenekülő Tőzsdepalota, a felújított Fekete Sas Szálloda vagy a Balettintézet szomszédságában álló impozáns bérház (Andrássy út 23.), amelyet, ha kisebb hibákkal is, de sikerült megmenteni.

 

A megújuló Tőzsdepalota látványterve (FORRÁS:CBRE)

És épp ez a legszebb ebben a könyvben. Miközben járjuk az országot (majdhogynem fele-fele arányban szerepelnek budapesti, illetve vidéki és határon túli helyszínek), Ráday képes elérni, hogy vele örüljünk az átmentett, és kétségbeessünk a sorvadó értékeink láttán. Hogy magunkon érezzük az egykori építők és megrendelők, a házakat élettel és szellemmel megtöltött lakóinak olykor hálás, olykor megróvó tekintetét. Talán csak az bosszantó kicsit, hogy Ráday az IPM olvasóihoz beszél a hasábokon, bár ez olyan értelemben érthető, hogy nem tördelték újra az oldalakat: az eredeti tálalásban követhetjük a rovatot a 2010-es első, és a 2020-as (a kötetben legalábbis) utolsó szövegéig.

És közben végig hallani azt a megnyugtató, szelíden felháborodó hangot is. Ahogy egykor a tévében.

RÁDAY MIHÁLY legutóbbi művei: Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei I-IV.; Budapesti utcanevek A-Z.

Forrás: Könyvterasz 2021. 04. 16. | Művészet

Be First to Comment

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .