Buza Péter: Jókai Mór Budapestnek emlékül

2,625 Ft

Jókai Mórról nem mondhatja senki, hogy felfedezésre váró szerző volna. De azt se -még ha ismeri is a munkásságát-, hogy ne lenne olyan fejezete az életműnek, életútnak, amelyről mind ez ideig nem esett szó személye és sorsa gazdag irodalmában.

A Budapest Könyvek sorozatnak ez a mostani, immár ötödik kötete egy ilyen kérdéskört jár körül képben és szöveggel. Azt mondja el, milyenek voltak, s hol voltak az írófejedelem nem mindig fejedelmi otthonai Budapesten, ahol az egész felnőtt korát, az ide költözésétől haláláig eltelt kis híján hatvan esztendőt eltöltötte.
A(z) Budapestnek emlékül Könyv szerzője Jókai Mór.


JÓKAI MÓR a magyar irodalom talán legismertebb alkotója egész felnőtt életét, majd hatvan esztendőt a főváros polgáraként élte le. Igaz, a Svábhegyen és környékén szívesen foglalkozott gazdálkodással: hegyi „majorságának” legfőbb terméke a szőlő és a bor volt, utóbbiak közül a történelmi fajtákat pártolta, legszívesebben a kastélyost kínáló, vékony színű kadarkát fogyasztotta.

Az „új földesúr” azonban csak és kizárólag Pesten lakott. Ha minden otthonát számba vesszük, a címek száma meghaladja a tucatot: Jókai Mór szinte folyton költözködött. Utolsó „békeéveit” – a második házasságáig eltelt közel egy évtizedet – egy Bajza utcai reprezentatív műteremházban töltötte, vejének, Feszty Árpádnak a családjával.

E ház nagy ebédlőjében gyakran gyűlt össze az irodalmi és művészeti meg a pesti szalonokban járatos elit közönség egy-egy nagy vacsorára. Ilyenkor Jókai a Velencében vásárolt trónszékszerű alkalmatosságban foglalt helyet (az érdeklődés középpontjában), hogy még a komáromi gyermekkorából való, ütött-kopott-horpadt kanalával fogyassza el – ha kedvéért éppen azt tálalják föl – a felséges Jókai-bablevest („bableves disznókörömmel” – mondja ő, hozzátéve: jó kastélyost illik iszogatni közben).

2011. márciusában megjelent a Budapest Könyvek sorozat ezen, immár ötödik kötete – kiadója a Budapesti Városvédő Egyesület és a Petőfi Irodalmi Múzeum –, amely az írófejedelem pesti otthonainak, budai kertjének a történetét dolgozza fel, gazdagon illusztrálva. Budapestnek emlékül.

A „BUDAPESTNEK EMLÉKÜL” című ezen kiadványt a Jókai Mór műveit kedvelő, adott esetben a fővárosi otthonainak, budai kertjének története iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk, akik a jól ismert munkássága mellett arra is kíváncsiak, hogy milyenek voltak, s hol voltak az írófejedelem nem mindig fejedelmi otthonai Budapesten, ahol az egész felnőtt korát, az ide költözésétől haláláig eltelt kis híján hatvan esztendőt eltöltötte.

Elfogyott

További információk

Kiadás helye

Kiadó

Szerző(k) vagy szerkesztő(k)

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Buza Péter: Jókai Mór Budapestnek emlékül” értékelése elsőként

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .