Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Fekete szakáll szelleme
anno a ’80-as évek

Ráday Mihály TV műsora nagyjából 30 éven keresztül hívta fel a figyelmet a megóvandó, megtartandó értékekre. Az akár kétmillió nézőt is a képernyő elé ültető műsor hatása a számtalan megóvott értékben mérhető, melyekről főleg Ráday úr Városvédőbeszédek 1., 2. című művében olvashatunk. A konkrét ügyeken túl talán még fontosabb az a szemlélet, melyet sikerült kialakítania, és amely szemléletről Fejérdy Tamás elismerően beszélt a napokban egy a Hegyvidék Galériában tartott eszmecserén.

Hasonlóan fontos volt a TV műsor közösségteremtő ereje, mert közüggyé tette a műemlékek, az örökség megőrzésének vállalását. Számtalan vállalkozó, művész, iparos… lelkes közreműködője lett a bemutatott esetek jobbá tételének. Gyakran ezek ma is működő, komoly vállalkozássá nőtték ki magukat, ilyen például a Lánchíd világítását kivitelező cég, amelyről Ráday a Lánchíd kiszélesítése kapcsán beszél.

A fentiek érdekes melléktermékei a sajtóban megjelent karikatúrák, melyekből most egy csokorra valót közreadunk annak illusztrálására, hogy mennyire fontos volt a hétköznapok emberének is az ÜGY.

One Comment

  1. Müller Éva Müller Éva 2018.10.18

    Jó volt olvasni ezt a kicsit humoros, de nagyon is komoly írást, összefoglalást.
    A “Fekete szakáll” etalon lehetne a fiatalok számára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .