Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Takarítás a Gellért-szobornál

Kiss Attila a Belgrád-rakparton lakik, rendszeresen jár a Gellérthegyre sétálni, levegőzni. Miután egyre jobban irritálta a környezet állapota, mindenekelőtt az összefirkált padok és lámpák, és a sok-sok ínvázív, kúszó növény, mely lassú kitartással tönkreteszi a lépcsőket, kőépítményeket, elhatározta, tesz valamit. 

Valahogy a Budapesti Városvédő Egyesület jutott Kiss úr eszébe, mely intézményben partnert látott elképzelése megvalósításában. A jól megtervezett, közös akcióra 2020. július 31-én került sor egy kis létszámú, ám elszánt csapattal az Egyesület tagjai, önkéntesei és barátai részvételével. 

A falfelületek, kőkorlátok graffitimentesítést csak szakemberek tudják érdemben elvégezni, ezért felvettük a kapcsolatot a Budavári Önkormányzattal, a FŐKERT Zrt.-vel és a Budapest Galéria, Köztéri Művészeti Alkotások Osztályával, valamint a Fővárossal – a terület tulajdonosával.

Köszönjük mindenek előtt a FŐKERT Zrt. figyelmességét, hogy pontosan megírták, milyen festéket használjunk, mi mindenre kell vigyázni. Még két kolléga is megjelent, akik felügyelték az akciót, figyelmeztető táblát is hoztak, hogy ne legyen baj a frissen festett utcabútorok miatt.

Őszintén szólva nagyon kemény munka volt a hőslégben a gyomlálás, csiszolás, festés, az ágak aprítása, a gyomok zsákolása, mely munkában nem csak a fiatal generáció tagjai vettek részt.

Néhány fotó az akcióról Tihany Károly barátunktól:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.