Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Sajtótájékoztató a Wichmann-háznál

Január 9-én 11 órakor sajtótájékoztatóra került sor a Kazinczy utca és a Király utca találkozásánál abból az alkalomból, hogy lebontják azt a különös sorsú épületet, melyben 2018-ban még Wichmann Tamás kocsmája működött.

Garai Dóra az Élhető Terézváros Egyesület elnöke önkormányzati képviselő, Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke, Surányi András a Budapesti Városvédő Egyesület ügyvezető elnöke és Egri Orsolya az ÓVÁS! Egyesület alelnöke kérte a beruházót, hogy álljon el a tervezett szálloda építésétől, mert ez a beruházás sem Erzsébetváros, sem Budapest érdekeit nem szolgálja. A lebontandó épületek – ahogy Ráday Mihály mondta – építészetileg nem remekművek, kultúrtörténeti fontosságuk viszont nem vitatható.

El kell érni, hogy Budapestnek, a kerületnek, az itt élőknek legyen beleszólása abba, mi az ami megőrzendő építészeti, kultúrtörténeti szempontból, és ki kell találni egy tiltó, illetve ezzel együttműködő, ösztönző rendszert, hogy a város értékei megmaradjanak.

2 hozzászólás

  1. surányi andrás surányi andrás 2021.01.15

    …a sajtótájékoztatón megjelent média serényen filmezett és kérdezgetett. Mint, ahogy manapság oly természetes, a hatalom-kiszolgáló közmédia a sajtótályékoztón elhangzottakból azt a meghökkentő tanulságot vonta le, hogy “a szoclib önkormányzat el akarja dózerólni a kerület épített történelmét és gyermekeink játszótereit”. Pár nappal eme esemény előtt, az ATV kért tőlem egy rövid interjút, mely kb. 8 perces volt. A riporternő ebből a beszélgetésből egy mellékmondatomnak, a neki tetsző és hatalomkonform 10 másodpercét adta le, amiből valami olyasmi sugárzott ki, hogy “nekem is sokan mondták, hogy ez egy randa épület…”- itt snitt…
    A Jobbik nem teketóriázott, villámgyorsan beelőzte a mi koalíciónkat és elindított kvázi a mi internetes szövegeink mentén egy petíciót. Az Óvás sem késlekedett, ők sem várták meg az egyeztetést és “a Hang”nál szintén idítottak egy petíciót, ráadásul nem minden részletében korrekt adatokkal… Mindeközben már futott egy régebben indított aláírásgyűjtés a Kártyamúzeum baráti köre részéről is, amit én január elején aláírtam.
    15-re, péntekre, az önkormányzat is összehívott egy egyeztetést ( “A Wichmann-kocsma épületének tervezett lebontása miatti civil aktivitás bebizonyította, milyen fontos, hogy az épített és kulturális örökség védelmében az önkormányzat együttműködjön a civilekkel, szakértőkkel, városvédőkkel. Ennek jegyében Erzsébetváros Önkormányzata egyeztetésre invitálja Önöket.” ) de nem hívta meg sem az Élhető Erzsébetváros képviselőjét, aki egyebek irán önkormányzati képviselő is, de a BVE-t sem… Most értesülök, hogy az Óvás ott lesz az egyeztetésen…

    p.s.: A nagy hírkeltés, főlháborodás és tiltakozás mégis mozgást hozott az ügyben. Erzsébetváros polgármestere és alpolgármesteri ma bejelentette: értékleltárat készítenek a kultúrtörténeti jelentőségű épületekről, hogy a kerület más, értékes épületei esetén megelőzően közbeléphessenek. Egy Örökségvédelmi Kerekasztal létrehozásának szándékát is bejelentették, melyben elismert szakemberek vennének részt.
    Az Óvás vezetője, Perczel Anna bejelentette, “a negyed hangulatának, illetve történeti értékeinek megőrzése érdekében a UNESCO-hoz fordul, remélve, hogy segítséget nyújthatnak a világörökségi védőzónának számító, a hatályos jogszabályok szerint a Miniszterelnökség által védett terület megmentéséhez”.

  2. Jeney Attila Jeney Attila 2021.01.16

    A Miniszterelnökség közleménye

    Budapest, 2021. január 16., szombat (OS) – A kulturális örökség védelméért felelős Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali hatállyal elrendelte az I. kerület Márvány utca 6-8. szám alatti (Márványmenyasszony étterem épületei) valamint a VII. kerület Kazinczy u. 55. szám alatti (Wichmann-kocsma) ingatlanok esetében a műemléki védettségi eljárás megindítását. Az eljárás befejezéséig, amit a Miniszterelnökség gyorsított ütemben fog lefolytatni, az ingatlanokon tilos bármilyen bontási vagy építési munkálatot végezni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .