Press "Enter" to skip to content

Budapest tragikus sorsú fényképésze – 120 éve született Kinszki Imre

A hivatalnokként dolgozó Kinszki Imre feleségétől nászajándékba kapott egy fényképezőgépet, hogy megörökíthesse vele a családi pillanatokat. A fotózás azonban Kinszki számára igazi szenvedéllyé vált, amit idővel művészi szintre fejlesztett: képein a fény és az árnyék sajátos játékával elevenednek meg a világvárossá vált Budapest mindennapjai.

Kinszki Imrét a fényképészet múltjával foglalkozó magyar és külföldi  kutatás a magyar fotográfiatörténet kiemelkedő alkotói között tartja számon. Első fényképezőgépét a feleségétől kapta nászajándékba 1926-ban. Hivatalnokként  dolgozott, de pár éven belül életformává vált számára a fényképezés, amelyet munkája mellett végzett. Az 1930-as évek második felére pedig a fotográfia művészi szintű elfoglaltsága lett. Legfontosabb munkái folyóiratok címlapjain jelentek meg, kiállításainak pozitív visszhangja volt. Kinszki Imre felvételei megörökítették számunkra a magyar főváros ellentmondásoktól sem mentes fejlődését.

 Kinszki Imre fényképezés közben egy erdőben 1936-ban (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A reneszánsz kor óta az emberiség vágya volt a múló pillanat precíz rögzítése. Leonardo da Vinci camera obscura kisérletei az első lépéseket jelentették a fényképészet „megteremtése” felé.  A XIX. század első harmadáig kellett várni, amíg olyan technológiai eljárást fejlesztettek ki, amivel sikerült rögzíteni fényképezőgéppel papírra a látható világ egy „képszerű jelenetét”. Ebben a században a fényképészet a különböző vegyszerekkel végzett eljárások miatt kémiai tudást igényelt. Több híres fotográfus, köztük Klösz György (1844-1913) a vegyületek alapos ismeretét követelő gyógyszerészeti tanulmányok után választotta a fényképészeti hivatást.

A fényképezés elterjedése a portréfestészet számára jelentős kihívást jelentett. A portréfestők között voltak olyan művészek, akik részben vagy egészben fel is hagytak a festészettel és életüknek jelentős részét a fényképészetnek szentelték, így Borsos József (1821-1883) és Doctor Albert (?-1888), akik közösen nyitottak fényképészműtermet.

Kinszki Imre mestere volt a fénnyel és az árnyékokkal való játéknak. Ez jól látható Utca ellenfényben című, 1935-ben készült képén (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A XIX. század végére a fotográfia nagy rangot vívott ki magának: a városi „fényirdákban” a polgárság előszeretettel örökíttette meg magát. Technológiailag még egy-egy fénykép elkészítése hosszabb időt vett igénybe, ezért valódi eseményfotók ebben az időszakban még nem készültek. A XX. század elején a fényképezés már nem csak a hivatásos fotográfusok mestersége lett, hanem először a tehetősebb, majd – az eszközök olcsóbbá válásával – a szegényebb rétegek számára is kedvelt vasárnapi hobbivá vált. 

Kinszki élete jó példa arra, hogy egy „vasárnapi fényképész” nagy kitartással miként válhatott a XX. század meghatározó jelentőségű fotográfusává.

Látkép a Gellérthegyről északra, 1930-as évek (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Locsolás egy parkban, 1938 (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Budapesti látkép a Gellérthegyről a régi Erzsébet híddal, 1929​-ben (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az egykori Lloyd-palota a mai Széchenyi téren, előtte virágzó fák, 1931 (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Kinszki Imre 1901. március 10-én született Budapesten. A pesti Piarista Gimnáziumban érettségizett jeles eredménnyel. A Gyáriparosok Országos Szövetségénél kapott állást, ahol az irattár rendezése mellett a szövetség nemzetközi levelezését intézte.

A Piarista Gimnázium alatti átjáró, 1930-as évek (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Kinszki Imre a munkahelyén ismerte meg a gyors- és gépírónőként dolgozó Gárdonyi Ilonát, akit az első randevúra egy, a kisasszony íróasztalára elhelyezett papírrepülőre írt levéllel hívott el. A fiatalok rövid ismerkedés után – bár Kinszki családja ellenezte – 1926 májusában összeházasodtak.

Cserkészek a parkban, 1933 (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Kinszki a feleségétől nászajándékként egy fényképezőgépet kapott, hogy majd születendő gyermekeik felnevelkedését megörökítse. Az ifjú házasok Zugló Kiszuglónak hívott városrészébe költöztek, a Róna utca 121. szám alatti bérházba. 

Kinszki lakóháza a XIV. ker. Róna utca 121. szám alatt és emléktáblája a ház falán (Fotó: Tihanyi Károly)

Kinszki fényképeinek jelentős részén az akkor önállósuló Zugló hétköznapjai jelentek meg. Az 1935-től saját közigazgatással rendelkező XIV. kerület még külvárosias hatást mutatott. A fényképész lakókörnyezetében a bolgárkertészek végeztek mezőgazdasági munkát. Kinszki fotóin nem a földmívesek fárasztó munkája a képek „fő motívuma”, hanem a már megművelés alatt lévő táj sajátosságai. A családi fényképein gyermekei különböző élethelyzetekben – játékok, sportolás – jelentek meg. A Róna utcai bérház függőfolyósójának kovácsoltvas korlátjait több alkotásán megörökítette. 

Zuglói táj, bérházak, grund, földút, a háttérben Kinszki Imre és családjának otthona, a Róna utca 121-es számú ház 1934-ben (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Fényképein a legtöbb alkalommal a magyar főváros hétköznapi élete tárult fel. Kivételes pillanatként jelent meg az életműben a Zeppelin léghajó budapesti látogatása 1931-ben. Amíg zuglói fényképein a széles földes utcák láthatóak, addig a belvárosi képein a zsúfolt világváros tűnik fel. Sok alkotását munkahelyi irodájának ablakából kihajolva készítette.

Zeppelin léghajó Zugló felett 1931. március 29-én (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Mivel napközben hivatali munkát végzett, ezért a reggeli és az esti órák biztosították számára a lehetőséget a nyugodt fényképezésre. Ezekben a napszakokban alkotott számos felvételén a Duna hídjai jelentek meg. Kinszki szeretettel fotózta a vasúti szerelvényeket, az egyik utolsó fényképe például a Keleti pályaudvaron készült. 

A Keleti pályaudvar várócsarnoka, a rézsútosan betörő fények és az árnyékok kiemelése, 1934 (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Bútorszállítás, 1937 (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A városképeken és portrékon kívül előszeretettel alkotott tárgyakról mikrofelvételeket. Az ehhez a műfajhoz tartozó fotói közül kiemelkedik a kockacukorról 1930-ban készített fényképe. 

A minél jobb fotók készítése érdekében maga fejlesztett ki technikát a közeli tárgyak fényképezésére. Felvételeit nem műteremben, hanem saját lakásában hívta elő. Kiemelt érdeklődést mutatott az apró műszaki részletek iránt. 

Király utca, 1929. június 22. (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Járókelők egy villa díszrácsos kapuja előtt​, 1933 (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény

Tavasz a Városligetben, a háttérben a Közlekedési Múzeum épülete, 1930-as évek (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A műjégpálya közönsége a városligeti hídon, 1930 (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az 1930-as években egyre több kiállításon és magazinokban is szerepelt alkotásaival. A Modern Magyar Fényképezők Csoportjának alapítója és vezetője volt. 

Az 1930-as évek végétől – a zsidótörvények hatására – élete drámai módon megnehezült, elbocsátották állásából, majd több alkalommal kellett munkaszolgálatosént nehéz fizikai munkát végeznie.

Egy máig modernnek ható felvétel: fénycsíkok a Lánchíd budai villamos-aluljárójában az 1930-as években (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Ahogy a magyar zsidóság, úgy az ő és a családja élete is 1944-ben, Magyarországnak a német birodalmi csapatok általi megszállása után vált drámaian nehézzé. Gábor fiát 1944-ben kegyetlen módon meggyilkolták a buchenwaldi koncentrációs táborban. Kinszki Imrét 1945 elején ölhették meg a németországi deportálás során. Felesége és leánya Erzsébetvárosban a gettóban, nehéz körülmények között vészelték át a nyilas terror embert pusztító napjait.

Kinszki Imre életművét az elmúlt negyed évszázadban egyre jobban elismeri az európai fényképészettörténet, ezt bizonyítja több könyv, tanulmány és kiállítás is.

„Felhőkarcoló”: a Fiumei úti OTI-székház 1969-ben lebontott tornya 1931. január 15-én (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A piarista rendház bontása 1931-ben (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Egykori lakóháza előtt két botlatókövet helyeztek el 2008-ban. Az egyiken Kinszki Imrének, a másikon fiának állítottak emléket. A kövek rézlapjain feltüntették tragikus haláluknak helyét és idejét.

Botlatókő Kinszki lakóháza előtt (Fotó: Tihanyi Károly)

Kinszki Imre születésének 110. évfordulóján, 2011 nyarán egykori lakóházának falán emléktáblát avattak tiszteletére. Ugyanebben az évben könyv jelent meg Kinszki Budapestje címmel. A kisföldalatti megállóiban a Herminamező Polgári Köre – 1990 egyesület kezdeményezésére a Zuglói Önkormányzat által alapított Zuglói Nemzetközi Iroda tablós kiállítást rendezett. Budapest Zugló Önkormányzat Kinszki Imrét a kerület poszthumusz díszpolgárává választotta.

Nyitókép: Járókelő, Kinszki Imre fotója 1932-ből (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Forrás: pestbuda.hu 2021.03.20.

Be First to Comment

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .